Greenpact blog

A fenntartható fejlődés az a fejlődés, amely a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy közben nem veszélyezteti a jövő generációk képességét saját szükségleteik kielégítésére.

Mégis kell foglalkoznom az ESG-vel?

akkreditált esg tanácsadó bcorp cdp ecovadis greenpact minősítés sasb sbti Sep 30, 2025

A nyugat-európai partnerek már kopogtatnak

Az Európai Unió az elmúlt két évben soha nem látott nyomást és keretrendszereket helyezett a vállalatokra fenntarthatósági teljesítményük átlátható bemutatása érdekében. 

Ezek, mint egyfajta "minőségbiztosítási pecsét", azt a célt hivatottak szolgálni, hogy megerősítsék a vállalat fenntarthatósági teljesítményét és segítsenek a befektetőknek, érintetteknek abban, hogy a cégekről elérhető információkat egy szélesebb kontextusba helyezzék. Ezt a kezdeti keretrendszert idén mind az EU, mind pedig a hazai jogszabályi változások lazították. 

A piaci szereplők ugyanakkor egyre több magyar cégtől kérik, hogy valamilyen fenntarthatósági minősítéssel mégis mutassák be ESG-hez kapcsolódó teljesítményüket. És bizony a tapasztalat alapján a nyugat-európai megrendelők mindehhez igen csekély (olykor csupán 1-2 hetes) határidőt biztosítanak. Érdemes tehát erre is készülni, ne érjen váratlanul egy minősítéssel kapcsolatos megkeresés!

Csak 1-2 hete van?
Segítünk kiigazodni az EU fenntarthatósági minősítései között!
Greenpact Tanácsadás - Minősítések 

Az EU-s nagyvállalatok a kötelező uniós irányelvektől a globális, önkéntes szabványokig számos keretrendszert használnak stratégiájuk és státuszuk hiteles igazolására. Az EFRAG (European Financial Reporting Advisory Group) közzé is tette a 2024-ben kötelezett 656 vállalat fenntarthatósági jelentéseit, amely átfogó képet ad arról, hogy melyek azok a minősítések, amelyeket a nagyvállalatok jellemzően pluszban felhasználnak az ESRS alapú fenntarthatósági jelentésükben, annak érdekében, hogy akár iparágspecifikusan, akár szélesebb körű adatszolgáltatással támasszák alá fenntartható működésüket.

A következőkben áttekintjük azokat az EU-ban leggyakrabban alkalmazott fenntarthatósági szabványokat, minősítéseket és értékelő rendszereket, amelyeket a kötelezett nagyvállalatok a beszállítói láncukban is egyre gyakrabban kérnek.
Ha esetleg már téged is megkerestek a megrendelőid és kérdéseid vannak a megfelelésben, keress bennünket itt: Greenpact Tanácsadás - Minősítések

Minősítések és kezdeményezések

Számos önkéntes kezdeményezés segít a vállalatoknak fenntarthatósági elkötelezettségük igazolásában:

  • SBTi (Science Based Targets initiative): Tudományosan megalapozott módszertant biztosít a vállalatok számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célok kitűzésére, összhangban a párizsi éghajlatvédelmi megállapodással. Ez a standard jelentős népszerűségre tett szert, ugyanakkor fontos tudni, hogy megkíván egyfajta fenntarthatósági fókuszú érettséget a vállalatoktól. Ez a széles adatkörben és a viszonylag szigorú ÜHG-csökkentési célrendszerében is megnyilvánul. Honlap: https://sciencebasedtargets.org/ 
  • EcoVadis: A fenntarthatósági menedzsment rendszer minőségét értékeli négy pilléren keresztül: 1) környezet, 2) munka és emberi jogok, 3) etika és 4) fenntartható beszerzés. Elemzése a vállalatok meglévő szabályzataira és gyakorlataira összpontosít. Népszerű és széles körben alkalmazott az uniós beszállítói láncban. Többféle minősítést lehet elérni és egyértelmű keretrendszerben értékeli a vállalat fenntarthatósági fejlettségét. Honlap: https://ecovadis.com/
  • B-Corp: Átfogóan értékeli a vállalat általános társadalmi és környezeti hatását és üzleti modelljét. Nagyobb hangsúlyt fektet a teljesítményre és az érdekelt felekkel való kapcsolatra, mint az EcoVadis. A minősítés megszerzése is kimondottan szigorú. Honlap: https://www.bcorporation.net/ 
  • SASB (Sustainability Accounting Standards Board): Iparág-specifikus, pénzügyi szempontból releváns ESG mutatókat kínál (financial materiality). Elsősorban befektetők számára készült, hogy összehasonlítható információt kapjanak vállalatok ESG teljesítményéről. A SASB keretrendszerének a legfontosabb eleme az iparág-specifikus szabványok rendszere. Ez a megközelítés eltér más keretrendszerektől, mivel nem egy általános, minden iparágra érvényes sablont kínál, hanem 77 különböző iparágra dolgozott ki részletes, a gazdaságra és a pénzügyi teljesítményre fókuszáló szabványokat. Honlap: https://sasb.ifrs.org/implementation-primer/
  • TCFD (Task Force on Climate-Related Financial Disclosures): A klíma-kockázatok és lehetőségek pénzügyi hatására fókuszáló jelentési irányelvek, különösen releváns a klímaérzékeny iparágak (energia, pénzügyi szolgáltatók) számára. Honlap: https://www.fsb-tcfd.org/publications/
  • CDP (Carbon Disclosure Project): Fókuszban: klíma, erdők, víz, beszállítói lánc. Globális disclosure rendszer, amely benchmarkingot biztosít, ideális vállalatoknak a környezeti teljesítményük mérésére és nyomon követésére. Honlap: https://www.cdp.net/  
  • ESG Rating & Rankings (MSCI, Sustainalytics, ISS, S&P, FTSE, DJSI, Moody’s, S-Rating stb.): Ezek befektetőkre fókuszáló ESG értékelők: többnyire a vállalatok ESG teljesítményét pontozzák vagy rangsorolják. Például:
    • MSCI, Sustainalytics: széles körben használt befektetői besorolások.
    • ISS, S&P (pl. S&P Global Ratings), Moody’s (VigeoEiris): hitelkockázati és ESG kombinált értékelés.
    • FTSE4Good, DJSI (Dow Jones Sustainability Index): indexként szerepelnek és ESG-szempontból erős vállalatokat emelnek ki.

Elkezdenéd a felkészülést és kérdéseid vannak?
Keress bennünket! Greenpact Tanácsadás - Minősítések
 

ESG értékelő ügynökségek

A befektetők és a tőkepiacok tájékoztatásához az ESG minősítő ügynökségek (pl. MSCI, Sustainalytics, S&P, Moody's, ISS, FTSE, DJSI) nyújtanak értékeléseket. Ezek a szolgáltatók többnyire saját módszertanuk segítségével mérik a vállalatok pénzügyileg releváns, iparág-specifikus fenntarthatósági kockázatokkal szembeni ellenálló képességét. 

Összegzés

Az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási szempontok) már nem csupán elméleti kérdés a magyar vállalkozások számára. Bár az EU-s és hazai szabályozás átmenetileg lazult, a nyugat-európai megrendelők részéről érkező növekvő nyomás és a rövid, akár 1-2 hetes határidők miatt a fenntarthatósági minősítések megszerzése elengedhetetlen feladattá vált.

A felkészülés tehát kulcsfontosságú, mert a nemzetközi piacokon a versenyképesség megőrzéséhez már nem elegendő csak a minőségi termék vagy szolgáltatás. A fenntarthatósági teljesítmény bizonyítása is alapkövetelménnyé vált. A proaktív felkészülés elkerülhetővé teszi a hirtelen jött kérésekből adódó kapkodást és versenyelőnyt biztosít a piacon.

Csabai Hajnalka - Greenpact

Greenpact hírlevél

Értesülj időben. Készülj fel. Tegyél szert versenyelőnyre.

Fenntartható vállalkozássá válni maraton, nem rövidtávfutás. A startvonaltól a célvonalig elkísérünk, időről-időre hasznos tartalmakat, gondolatébresztő történeteket osztunk meg veled.

Biztonságban vagy nálunk. Nem spammelünk, nem adjuk ki az adataidat másnak.